Interklima

Az Interklima az egyik legnagyobb klímagyár Görögországban, és ma már meghatározó szerepet tölt be a nemzetközi klíma piacon is. 1978-ban alakult, termékei magas minőségi színvonalat képviselnek, melyhez versenyképes árszint is társul. Elsősorban komfort hűtési igényeknek kiszolgálására tervezett berendezéseket gyakran használják ipari-, technológiai környezetekben is.
A gyár által gyártott berendezések extrém körülmények között is teljesítik a tőlük elvárt színvonalat.
Természetesen Nyugat- és Kelet Európa kiemelkedően fontos célpiaca a Cégnek. A berendezések gyártása és értékesítése mellett, OEM termékek gyártását is vállalja a gyár. A gyárnak több tervező irodája, és tesztlaborja biztosítja a hátteret, a különböző egyedi hűtési igény megoldására.
A jelenlegi friss termékpaletta a közelmúltban fejlesztéseken esett át a mai kor hűtési követelményeinek és a gyár hosszú távú fejlesztési stratégiájának megfelelően.
A termékeket az Athéntól 70 km-re található, 1994-ben épített, több mint 10 000 m2 alapterületű gyárban állítják elő, mellyel így a korábbi öt gyáregységet vonták össze, ezzel is javítva a gyártás magas színvonalát és a minőség iránti elkötelezettséget. A gyár 1995-ben magkapta az ISO9001 minősítést.
Tagja az EUROVENT minősítési rendszernek és a berendezések nagy részét a TÜV is bevizsgálta kiváló eredménnyel.
Elérhetőség:
Interklima
P.O. Box 19 173, 34 100 Chalkis Hellas
Tel.: +3022620 85600
Web: www.interklima.eu











