Mitsubishi Electric CV Osztott folyadékhűtő

Kialakítás szempontjából megkülönböztetünk kondenzátor nélküli és vízhűtéses folyadékhűtőket.

A kondenzátor nélküli folyadékhűtő esetében, mint ahogy a nevében is benne van, szükség van egy kondenzátorra. Ezeknél a folyadékhűtőknél az elpárologtató, az expanziós szelep és a kompresszor az épületen belüli – erősen zajvédett – gépházban, a kondenzátor pedig az épületen kívül – általában a tetőn fektetve – helyezkedik el. Önmagában a kondenzátor ventillátorai lényegesen halkabbak, mint a kompresszor. A két részt rézcső pár köti össze, melyben a hőt szállító hűtőgáz áramlik. Működési elvét és összeállítását tekintve azonban teljesen megegyezik a kompakt kültéri folyadékhűtővel. Alkalmazásának korlátja a folyadékhűtő és a kondenzátor közötti fizikai távolság (max. kb. 50 méter).

A vízhűtéses folyadékhűtő esetében nincs fizikai korlát a távolság tekintetében, ugyanis a folyadékhűtő és a kültéri egység (szárazhűtő vagy hűtőtorony) között a hőt víz vagy víz + glikól elegy szállítja. Ennek mozgatására azonban szivattyúra van szükség. A több szükséges kiegészítő miatt ez a megoldás ugyan drágább, mint a kompakt kültéri vagy a kondenzátor nélküli folyadékhűtő telepítése, de a korábban felsorolt akadályozó tényezők (statikai, zaj, távolság, arculati kötöttség, helyhiány, stb. probléma), a vízhűtéses folyadékhűtő telepítése esetén nem merülnek fel.

Hűtőközeg ODP GWP
HFC R-410A 0 2088
HFC R-134A 0 1430
HF0 R1234ze 0 6
HFC R-513A 0 631
HFC R-407C 0 1774
R-454B 0 466

A GWP megmutatja, a vizsgált anyaggal milyen mennyiségű CO2 – nak ekvivalens az üvegház erősítő hatása, 100 éves viszonylatban (kgCO2/kg). Ez a szám minél kisebb annál kevésbé erősíti az üvegház hatást.

Az ózon károsító hatást a ODP érték jelzi (Ozone Depletion Potential), mely értéke 0-1 közötti lehet.

TÁBLÁZAT MEGTEKINTÉSE

Kondenzátor nélküli folyadékhűtők
Típus Teljesítmény Funkció Hűtőközeg Kompresszor Ventilátor Hőcserélő
NECS-ME 0152 – 1604 39,5 – 432 kW Hűtés HFC R-410A Scroll Lemezes
FOCS-ME 1001 – 9604 219 – 2240 kW Hűtés HFC R-134a Csavar Csöves
Vízhűtéses folyadékhűtők
Típus Teljesítmény Funkció Hűtőközeg Kompresszor Ventilátor Hőcserélő
TX-W 1A00 – 6D00 246 – 4549 kW Hűtés HFC R-134a Turbocor Elárasztásos
FX-W-G04 0551 – 2002 93,2 – 373 kW Hűtés HF0 R1234ze Csavar Csöves
NX-W 0122 – 1204 38,1 – 398 kW Hűtés HFC R-410A Scroll Lemezes
FX-W 0551 – 1752 124 – 401 kW Hűtés HFC R-134a Csavar Csöves
FX-W-G05 0551 – 1752 124 – 401 kW Hűtés HFC R-513A Csavar Csöves
TECS2-W HFO 0351 – 1414 340 – 1364 kW Hűtés HF0 R1234ze Turbocor Elárasztásos
FOCS3-W 0551 – 4752 188 – 1693 kW Hűtés HFC R-134a Csavar Elárasztásos
FOCS3-W-G05 0551 – 4752 188 – 1693 kW Hűtés HFC R-513A Csavar Elárasztásos
i-FX-W (1+i) 1402 – 4652 532 – 1784 kW Hűtés HFC R-134a Inverteres Csavar Elárasztásos
i-FX-W (1+i)-G05 1402 – 4652 532 – 1784 kW Hűtés HFC R-513A Inverteres Csavar Elárasztásos
FOCS2-W 1301 – 9604 306 – 2416 kW Hűtés/Fűtés HFC R-134a Csavar Csöves
FOCS2-W-G05 1301 – 9604 306 – 2416 kW Hűtés HFC R-513A Csavar Csöves
TX-W-G05 1A00 – 6D00 248 – 4466 kW Hűtés HFC R-513A Turbocor Elárasztásos
i-FX2-W-G04 0402 – 1242 398-1242 kW Hűtés HF0 R1234ze Inverteres Csavar Csöves